Tartalomjegyzék
Az aloe vera ültetése, gondozása nem igényel nagy tudást, odafigyelést. Igazán érdemes azoknak is tartani belőle, akik nem tudnak gondoskodni megfelelően a növényeikről. Mivel ezeket a növényeket szinte csak a túlöntözéssel lehet tönkre tenni. Ráadásul számos jótékony tulajdonsága miatt és mivel kisebb balesetek esetén is hathatós segítség, érdemes belőle tartani otthon. Így rögtön kéznél is van, ha szükséges. Az aloe vera belsőleg és külsőleg alkalmazva is segítség számos betegség megelőzésénél, hiszen rengeteg jótékony tulajdonsággal bír. Elsősorban gomba-, baktérium- és vírusölő hatással bír, de hatékony az égési sérülések, napégés kezelésében is.
Aloe vera ültetése – hová kerüljön
Az aloe vera évelő pozsgás növény. Gyakran keverik össze a kaktuszokkal, de az aloé, a liliomfélék családjába tartozik, akárcsak a hagyma vagy a fokhagyma. Afrikából származik, ezért is a napos, meleg, csapadékban gyér helyeket kedveli. Azokon a helyeken, ahol nincs fagy a szabadban is jól érzi magát. Hazánkban elsősorban cserépben nevelve ismert, hiszen itthon nem sok fagymentes terület van, azonban nyárra ki lehet tenni a szabadba. Ilyenkor figyelni kell arra, hogy hagyjunk átmeneti időt a szobai körülmények után, hogy meg tudja szokni a változást. Ne kerüljön hirtelen tűző napra, mert a levelei megéghetnek. Inkább félárnyékos, szélvédett, meleg helyre kerüljön.
Aloe vera vásárlása, öntözése
Az aloe vera ültetésénél már érdemes arra is figyelni, hogy a megvásárolt növény egészséges legyen (bár igaz ez mindenféle növény, facsemete és egyéb hagymák, magok vásárlására is). Fontos a földjének a megválasztása is, ugyanis az aloé nem szereti a nedves földet, így mindenképpen olyan talaj a megfelelő számára, ami elvezeti a vizet. Ilyenek elsősorban a homokos, kavicsos talajok.
Érdemes lehet rétegezni, ezzel is elősegítve a vízelvezetést. Az aloékat főleg túlöntözéssel lehet tönkre tenni. Ez ugyanis a növény rothadásához vezethet. Az aloék számára minimális mennyiségű öntözésre van szükség. Elég néhány hetente öntözni és a köztes időszakokban hagyni kiszáradni a földjét. Ha nem kap elegendő vizet, akkor a leveleinek a tapintása nem kemény, hanem puha, benyomható a levélszövet. Amennyiben a növény gyökerei túlnőnek a vízelvezető nyíláson, szükséges az átültetése nagyobb cserépbe.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Orvosi_alo%C3%A9
Vissza a kategória cikkeihez